Érdekes eset a diákigazolványról

Nemrég rövid írás jelent meg „Meghurcolta a kalauz az egyetemista lányt” címmel (Blikk.hu, 2013.04.01., szerző V. J. Z.) annak az egyetemistának az ügyében, akinek diákigazolványát elvette és nem adta vissza egy kalauz a vonaton Győrnél. Nem hitte el, hogy a szerinte gyanús érvényesítő matricát az egyetem tanulmányi osztálya adta ki. Rendőrt akart hívni, de végül csak a személyit kérte el és kiállított egy 10 ezer 520 forintos büntetési papírt. A diákigazolványt nem adta vissza.

A MÁV sajtóirodája szerint hibázott a kalauz. „A kalauz csak olyan igazolványt vonhat be, amit a MÁV állított ki. A diákigazolványt vissza kellett volna adnia” – közölte a sajtóosztály. Hozzátették, már intézkedtek, hogy az utas visszakapja az iratot, a MÁV pedig minden ebből származó kárt megtérít a diáknak.

MÁV-Start Zrt. vasúti utazási igazolvány

Eddig a hír. A kalauz tudta a szabályzatot, csak nem pontosan. Feladatait a 12/2011. (IV. 29. MÁV Ért. 9.) EVIG számú elnök-vezérigazgatói utasítás rögzíti, amely a MÁV START Zrt. által kibocsátott vasúti utazási igazolványok igényléséről és használatáról szól. Ebben egyrészt utazási igazolványról van szó, másrész olyanról, amit a MÁV START Zrt. bocsátott ki. Jogtalan használat esetén ezt az utazási igazolványt a jegyvizsgáló bevonja. A diákigazolvány pedig nem ez.

De mi is? A diákigazolvány része a Nemzeti Egységes Kártyarendszernek (NEK). Az oktatási igazolványokról szóló 362/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerint közokirat. Ennek fogalmát a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény határozza meg. A közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt adatok és tények valóságát. Ezek pedig az oktatási igazolványról szóló rendelet szerint a következők:

Az oktatási igazolvány tartalmazza a személyes adatokat:

a) a jogosult arcképét (fényképét),
b) a jogosult családi és utónevét, születési helyét és idejét, lakóhelyét vagy tartózkodási helyét, 14. életévét betöltött jogosult esetében az aláírását,
c) a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben (a továbbiakban: közoktatásról szóló törvény) és a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvényben (a továbbiakban: felsőoktatásról szóló törvény)
meghatározott azonosító számot,
d) az igazolvány kiállításának napját és az érvényesíthetőség évét,
e) érvényességre vonatkozó adatot,
f) az igazolvány egyedi azonosítóját (kártyaszám, adatchip azonosító),
g) az igazolvány fajtájának megnevezését.

nek diák háta

Ezeken felül az diákigazolvány tartalmazza legfeljebb két intézmény nevét és székhelyét, amellyel a jogosult tanulói, hallgatói jogviszonyban áll és a munkarend megjelölését (nappali, esti, levelező vagy távoktatás).

Ahol tehát ilyen adatokat kérhetnek, ott azt a diákigazolvánnyal igazolni tudod. De mire is jó még a diákigazolvány? Jogokat biztosít a számodra és kedvezményeket vehetsz vele igénybe. A rendelet szerint a diákigazolvány igazolja

a) a tanulói, hallgatói jogviszonynak a diákigazolványon jelölt oktatási intézménnyel való fennállását,
b) a jogszabályban meghatározott utazási, kulturális és egyéb kedvezmények igénybevételére való
jogosultságot,
c) a tanulói, hallgatói jogviszony alapján jogszabály szerint járó térítésekre és juttatásokra való
jogosultságot,
d) a diákigazolványhoz kapcsolódó, állam által nem garantált (kereskedelmi) kedvezményekre való jogosultságot. Ezekről részletesebben majd külön beszélünk.

És végül. Ki is vonhatja be akkor a diákigazolványt? Mit mond erről a kormányrendelet? A közreműködő intézmény köteles haladéktalanul bevonni, ha az igazolványra jogosító jogviszony megszűnik, illetve az igazolás kiadásakor. Kezdjük az igazolással.

Igazolást két esetben kaphatsz. Egyrészt az igénylést követően az oktatási igazolvány kiadásáig. Ez igazolja a tanulói, hallgatói jogviszonyodat és a kedvezményekre való jogosultságodat addig, amíg a diákigazolványt meg nem kapod. Ez a kiállításától számított 60 napig érvényes. Másrészt a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnésekor a diákigazolvány bevonásával egyidejűleg kaphatsz igazolást, ami a diákigazolványra való jogosultság megszűnéséig érvényes.

A közreműködő intézmény az iskola, vagy az egyetem, ahonnan a diákigazolványt igényelted. Ez a közoktatásban a nevelési-oktatási és fejlesztő iskolai oktatást ellátó intézmény, a felsőoktatásban pedig a felsőoktatásról szóló törvény 1. számú mellékletében szereplő intézmény (ezek felsorolását megtalálod az „Akik szeretnének kicsit elmerülni…” című cikkben. Egyébként ezek azok az intézmények a felsőoktatásban, amelyektől az utazási kedvezmények igénybevételéhez diákigazolványt kaphatsz. Persze, ha hallgatójuk vagy.) Nem magyar oktatási intézménnyel tanulói, hallgatói jogviszonyban állók esetében az Oktatási Hivatal.

És hogy pontot tegyünk a cikk végére, ők is vonhatják be a diákigazolványod.