Egy kis hazai – a magyar termék rendelet
A Közösségi Vámkódex szerint azokat az árukat, amelyeknek az előállításában egynél több ország vesz részt, úgy kell tekinteni, hogy abból az országból származnak, ahol az utolsó lényeges megmunkáláson – lehet az a csomagolás is – mentek keresztül. Így egy másik országban előállított, de Magyarországon csomagolt élelmiszeren származási országként feltüntethető Magyarország. Ezt a szabályt a piaci szereplők igen változatosan értelmezték, jelentős zavart és bizonytalanságot okozva a vásárlók körében.
Tiszta vizet a pohárba
Ebbe a pohárba próbált tiszta vizet önteni a Vidékfejlesztési Minisztérium, amikor 2012-ben rendeletben szabályozta a megkülönböztető megjelölések használatát az élelmiszereken. Három kategóriát határozott meg:

Ez a három kategória mutatja, hogy a termék, vagy annak összetevői kizárólag vagy részben Magyarországról származnak-e, vagy csak a feldolgozás történt itt. A rendelet 2012. szeptember 1-jén lépett hatályba. A régi csomagolással az élelmiszereket 2013. szeptember 1-ig hozhatták forgalomba és a minőség megőrzési idejük végéig tarthatók forgalomban.
A származási helyre utaló megjelölés önkéntes
A megnevezések használata nem kötelező, az élelmiszer-vállalkozó egyéni döntése, hogy alkalmazza-e. De amennyiben alkalmazza, akkor a terméknek meg kell felelnie a rendeletben meghatározott, alábbi követelményeknek:
A magyar termék olyan
– növényi élelmiszer, ahol a termesztés és az ezt követő valamennyi lépés, illetve állati élelmiszer, ahol a születés, keltetés és valamennyi ezt követő lépés Magyarországon történik.
– feldolgozatlan termék, ahol a felhasznált alaptermék magyar termék, illetve feldolgozott élelmiszer, ahol valamennyi, a termék előállításához felhasznált alapanyag magyar származású.
A hazai termék olyan feldolgozott élelmiszer, ahol a felhasznált feldolgozatlan összetevő több mint 50%-a magyar termék és az előállítás valamennyi lépése Magyarországon történt.
A hazai feldolgozású termék megjelölés használható, ha a feldolgozott élelmiszer előállításához felhasznált összetevők kevesebb, mint 50%-a hazai eredetű, de az előállítás minden lépése Magyarországon történt.
Hazai termék és hazai feldolgozású termék jelölés kizárólag a feldolgozott élelmiszerek esetében értelmezhető. Alaptermékek és feldolgozatlan élelmiszerek csomagolásán ezek a megjelölések nem használhatók.
Tálcán kínálta
Magyar Termék Nonprofit Kft. tálcán kínálta a megoldást, elsőként dolgozott ki és vezetett be a rendelet előírásainak megfelelő védjegyet. Magyar Termék tanúsító védjegye, egy képzeletbeli tálcát tartó kéz, felfelé fordított tenyérrel és ujjakkal – amely a fenti képeken is látható – mára az egyik legelismertebb eredetjelöléssé vált. Több mint 100 gyártó céggel van érvényes licensz szerződése, a védjegy használatára kétezer termék jogosult, ennek 70 százaléka élelmiszer.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium 1998-ban hozta létre a Kiváló Magyar Élelmiszer védjegyet. A védjegyet az Agrármarketing Centrum (AMC) gondozza. Jelenleg közel 90 gyártó több mint 400 terméke viseli a KMÉ tanúsító védjegyet.
A Magyar Termék Nagydíj pályázatot 7 szervezet írja ki. A pályázat első meghirdetése, 1998. óta 420 nagydíjat ítéltek oda. Több mint 3.000 nemzetközi színvonalú termék és szolgáltatás hirdeti a hazai eredetiséget és minőséget.
A MagyarBrands a legkiválóbb hazai márkák minősítését és bemutatását célul kitűző program. 2010-ben hívták életre. Célja olyan magyar vonatkozású márkák díjazása, amelyek a magyar vállalkozások méltó képviselői lehetnek hazánkon kívül is.
A védjegyek környezetében – amelyek eleve tartalmazzák a „magyar”, illetve a „magyar termék” kifejezést -, jól láthatóan fel kell tüntetni, hogy a termék „hazai termék” vagy „hazai feldolgozású termék”-e.
Forrás: 74/2012. (VII. 25.) VM rendelet egyes önkéntes megkülönböztető megjelölések élelmiszereken történő használatáról; http://elelmiszerlanc.kormany.hu; http://www.amagyartermek.hu; http://www.kme.hu/; http://www.termeknagydij.hu;
Képek forrása: http://www.amagyartermek.hu; http://www.kme.hu/; http://www.termeknagydij.hu;
http://magyarbrands.hu/