Ezért a mondatért ezen túl nem kell bekapcsolnunk a tv-t és rákeresni valami krimire. A jegyzőtől is meghallgathatjuk, ha társasházi közös képviselők, vagy intézőbizottság vagyunk. A társasházi törvény 2014. február 1-től, majd 18-tól hatályos módosítása ugyanis ismét törvényességi felügyeletet rendelt a társasházak fölé. Ezúttal a jegyzőt.

Még meg sem száradt a tinta a társasházakban a rezsicsökkentés eredményét bemutató hirdetményeken, a közös képviselők, intézőbizottságok máris tanulhatják a rezsicsökkentés kimutatásának és elszámolásának újabb fortélyait. Az eddigi teendők mellé saláta(törvény)ként feltálalt módosító jogszabály adatszolgáltatási kötelezettséget ír elő a hulladékgazdálkodási közszolgáltató, illetve a víziközmű-szolgáltató díjainak megosztásához kapcsolódóan.

Legkésőbb május 31-ig kell megtartani az éves elszámolásról, a költségvetés megállapításáról szóló közgyűlést a társasházakban. Az előkészítés új feladata a rezsicsökkentésről – születési nevén: a közszolgáltatások végfogyasztói árainak jogszabályok alapján megvalósuló csökkenéséről – való tájékoztatás. A társasházi törvény ezt egy 2013. december 17-én elfogadott és 2013. december 21-én kihirdetett módosítással a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság feladatává teszi. Mindezt többletdíjazás felszámítása nélkül kell megvalósítaniuk.

Egyre több társasház próbál védekezni a betörések és rongálások ellen kamerarendszerrel, akarom mondani a közös tulajdonban álló épületrészek, helyiségek és területek megfigyelését szolgáló, zárt rendszerű műszaki megoldással kiépített elektronikus megfigyelő rendszerrel. Ebben a cikkben annak járunk utána, hogy milyen feltételek …

Kamerát a társasházba? Read more »